Bemutatkozás

MAGYAR RESTAURÁTOROK EGYESÜLETE a műemlékek és kulturális javak védelméért tevékenykedő okleveles restaurátorművészek szakmai egyesülete és érdekképviselete. A Fővárosi Bíróság 1992-ben, az 1989. évi 11. törvény 15. §-ának (1) bekezdése alapján, 4427. sorszám alatt, MAGYAR RESTAURÁTORKAMARA néven a társadalmi szervezetek nyilvántartásába vette. Az 1994. évi, a Gazdasági Kamarákról szóló XVI. tv. 79. § (1) bekezdése rendelkezése névváltoztatásra kötelezte a szervezetet. 1997 márciusától új neve Magyar Restaurátorok Egyesülete, 1998-tól közhasznú szervezet.

TEVÉKENYSÉGÉT e hivatás művelése során kialakult gyakorlat, a hazai és a nemzetközi szakmai egyesületek által közzétett és elfogadott irányelvek, valamint a magyarországi törvényes helyzet alapján határozta meg. Arra törekszik, hogy gyakorlati, tudományos és kulturális szinten fejlessze és támogassa a restaurátori szakterületet. Fő célja, hogy elősegítse és szorgalmazza a magas szintű oktatást és a magas etikai követelményeknek megfelelő szakmai rang hivatalos elismerését. Megalkotta alapszabályát és folyamatosan közzéteszi tagjai névjegyzékét szakterületekre bontva, esélyegyenlőséget biztosítva a szakmát gyakorlók és a művészeti szolgáltatást igénylők számára egyaránt. Az Egyesület mintegy 400 restaurátor tagot számlál, akik alapelvként fogadják el a kulturális örökség tiszteletét, megőrzését munkájuk minden szakterületén, beleértve a megóvást, a vizsgálatokat, a dokumentálást, a különféle kezelések végrehajtását, valamint az oktatást és a szaktanácsadást is.

A RESTAURÁLÁS a legtöbb hivatásszerűen végzett tevékenységgel szemben ma még nem törvényesen védett szakterület. Nemcsak az kezelheti a kulturális javakat, akit restaurátorrá képeztek ki és azt megfelelő módon igazolni is tudja, jelenleg inkább az a helyzet, hogy mindenkinek szabad restaurálnia, következésképpen használhatja a restaurátor megnevezést, mely gyakorlat a kulturális javak állagában felbecsülhetetlen károkat okozhat. A kulturális javak olyan tárgyak, képi, írásos emlékek, művészeti alkotások, gyűjtemények, amelyek pótolhatatlan művelődéstörténeti értékeket képviselnek. E tárgyak dokumentumértéke a művészettörténet, a régészet, a néprajz és más tudomány-szakok kutatási területének kiindulási alapja, ezért különösen fontos ezek eredetiségét és valódiságát megőrizni és átörökíteni az eljövendő nemzedékek számára.

A KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG hatékony védelme érdekében az Egyesület alapításától kezdve szorgalmazza a restaurátorok jogi státusának meghatározását és törvényes elismerését. Meghatározta képzési követelményeit és etikai kódexét, hogy az általánosan elfogadott irányelvek által a restaurátorok szakmagyakorlása védetté válhasson. A célok megvalósítását nagymértékben elősegíti, hogy 2001. június 19-én az Országgyűlés elfogadta a kulturális örökség védelméről szóló törvényt, mely immár egységesen rendelkezik a kulturális örökség minden eleméről: a régészetről, a műemlékvédelemről és a műtárgyvédelemről. A végrehajtásáról kiadott 16/2001. (X.18.) NKÖM rendelet a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal eljárására vonatkozó szabályai részletesen és szakszerűen rendezik a restaurálás engedélyezési eljárásait, így ma már követelménnyé vált a tevékenység végzéséhez a jogosultság igazolása is.

AZ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA szigorú felvételi követelményeket állapított meg, amivel elhatárolja magát a kontároktól, az alkalmi restaurátoroktól, valamint a konzerválás és restaurálás terén fellépő műszaki- és ipari hatáskörtúllépésektől is. Ha a jelentkező elfogadja a Restaurátor Etikai Kódexben megfogalmazott elveket és igazolja a személyhez kötődő szakmagyakorlás feltételének meglétét, képzettségét (illetve erre való képességét), bejegyzésének nincs akadálya. Ilyen képzettségnek tekintendő a Magyar Képzőművészeti Egyetem Restaurátorképző Intézete vagy ennek valamely jogelődje, illetve megfelelő külföldi intézet tanszékein szerzett restaurátor oklevél. Felvételt nyerhetnek továbbá azok a szakemberek, akik a restaurálással kapcsolatos oktatásban és kutatásban tevékeny részt vállalnak. A tagságát négy szakmai tagozatba regisztrálja, de minden tag képzettségének és működési területének megfelelő, egy vagy több szakmai tagozat tagja is lehet.

EGYESÜLETÜNK CÉLKITŰZÉSE , hogy a művészet és a kézművesség, a bölcsészet és a természettudományok alapelvein nyugvó tevékenység jellemzőit definiálja, hogy egyértelműen elhatárolható legyen a rokon szakterületektől.

AZ ELHATÁROLÁS a műemlékek és a kulturális javak megőrzése és átörökítése fogalmából indul ki. Lényege, hogy a műtárgy- és műemlékvédelem területén foglalkoztatott műszaki szakemberekkel és kézművesekkel szemben egy restaurátor nem hoz létre új kulturális javakat. Meglévő műalkotás eredetiségét, autentikusságát megőrző kezelések esetén beszélünk restaurálásról, ami nem engedi meg az eredeti anyagok cseréjét - szemben az építészeti helyreállítással -, ahol a használatból eredő követelmények miatt számos eredeti anyag kicserélhető. Ha egy műalkotás eredetiségének megőrzése a feladat, az anyagait érintő kezelések, illetve annak eldöntése, hogy az alkalmazott kezelés milyen képzettségű szakember közreműködésével valósítható meg, az gyakorlott és tapasztalt restaurátorra tartozik.

KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGÜNK hiteles megőrzése, vizsgálata, konzerválása, restaurálása és a folyamatok dokumentálása összetett, tudományosan meghatározott, módszertanában kidolgozott, magas etikai követelményeket támasztó felelősségteljes feladat. Az egyetemi oktatás során önálló munkára képesített restaurátorok ezért felelősségvállalással kötelezik magukat a műalkotások kezelésére, megőrzésére. A történeti és természettudományos szempontok érvényesítése, a hitelesség megőrzésének igénye, a kezelések megtervezése és kivitelezése olyan felelősséget ró a restaurátorra, amit egyedül nem vállalhat. Ezért munkáját nyíltan kell végeznie: a munka egész folyamatában restaurátor- és egyéb szakértők - történészek, építészek, muzeológusok, régészek, néprajzkutatók, természettudományos szakemberek stb. - közreműködését igénybe véve és elfogadva.

AZ EGYÜTTMŰKÖDÉSNEK a kulturális örökség érdekeit kell szolgálnia, ezért kizárt az alá és fölérendelő magatartás. A restaurálás közreműködői megosztott felelősséggel tartoznak nemcsak a megrendelőnek, de a nagyközönségnek is, amely kölcsönös bizalmon és tiszteleten alapulhat és felelős párbeszéden keresztül valósulhat meg. A restaurálásban résztvevők tevékenysége végső soron azt a célt szolgálja, hogy a közönség számára megóvja és hitelesen bemutassa a kulturális örökséget, elismerve a társadalom jogát arra, hogy megfelelő módon és tisztelettel hasznosítsa azokat.

A KORSZERŰ RESTAURÁLÁS a kezelendő kulturális javak vizsgálati eredményeire támaszkodik, vagyis arra, hogy az azokkal kapcsolatos elemzéseket, megĽ gyeléseket, minden történeti korszakában, anyagi lényegében (beleértve az alkotó anyagok felhasználásának történeti szempontjait is) öregedésében, károsodásában, a károsodás okaiban leírja és értékelje. Csak így tudja az elvégzett kezelés megőrizni azok Ľ zikai egységét, és hozzáférhetővé tenni jelentését. Ez a megközelítési mód fokozza a restaurátor készségét, hogy megfejtse az alkotás által hordozott információkat, ami által új ismereteket tár fel.

SZERETNÉNK ELÉRNI, hogy az örökségvédelemben résztvevők elfogadott elvek szerint tevékenykedjenek, tehát egységes magatartást tanúsítsanak a műalkotás tulajdonosai, a kulturális javak védelmében érdekelt szakemberek és maguk a restaurátorok is. A restaurátorokkal szembeni elvárásokat foglalja össze a Restaurátor Etikai Kódex. A kódex célja, hogy közzétegye azon elveket, melyek segítik a gyakorló szakembereket a helyes döntések meghozatalában, és biztosítsák a tulajdonosokat illetve a megbízókat arról, hogy a restaurátorok vállalják a hivatásukkal járó felelősséget

Szentkirályi Miklós, elnök
Magyar Restaurátorkamara